Lázár János most sem ijedt meg a tiszásoktól (VIDEÓ)

„Maguknál nem lehet kérdezni, a Fidesznél lehet kérdezni” – fogalmazott a politikus.

Ez csak hozzásegíti a tárcát ahhoz, hogy a Kecskemét-Békéscsaba között megépült M44-es autóút 500 milliárdos beruházása még sikeresebb legyen – jegyezte meg a miniszter.
Kedden újabb videóval jelentkezett Facebook-oldalán Lázár János. Ebben az építési és közlekedési miniszter munkatársa felidézte a tárcavezetőnek, hogy a legutóbbi nagykőrösi Lázárinfón nemcsak kérdést, hanem kérést is kapott.
A fórumon résztvevő Dér Imre azt kérte Nagykőrösön, hogy a mintegy 500 milliárd forintból megvalósuló M44-es beruházáshoz kapcsolódóan segítsenek neki. Lázár János ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a Kecskemét-Békéscsaba között megépülő négysávos autóútnak van egy olyan szakasza, az úgynevezett Baracsi út, ami az építkezés kapcsán, az M44-eshez vezető úton elromlott.
Ezen a szakaszon 50-100 métert kell sürgősen kijavítani, ez volt Dér Imre kérése is. Ezért a miniszter arra kérte a Magyar Közút munkatársait, hogy ezt mindenképp vizsgálják meg. „Az előzetes becslés szerint ez 25 millió forintba kerül, amiről rendelkeztem, hogy a Magyar Közút ezt a helyreállítást végezze el.
Tehát Dér Imrének azt tudom üzeni, hogy a panaszát, észrevételét komolyan vettük, kivizsgáltuk, és a Közút kifogja javítani az utat”
– üzente meg Lázár János a férfinak, hozzátéve, hogy ez csak hozzásegíti a tárcát ahhoz, hogy az 500 milliárdos beruházás még sikeresebb legyen.
Nyitókép: Lázár János Facebook-oldala
A vonatkozó bejegyzést alább tekintheti meg:
***
Ezt is ajánljuk a témában
„Maguknál nem lehet kérdezni, a Fidesznél lehet kérdezni” – fogalmazott a politikus.
Ezt is ajánljuk a témában
Az idén mindenképp átadják az M44-es autóút teljes szakaszát, amely komoly könnyebbséget jelent a Békés vármegyeiek számára.
***